Blog

A burkolás OSB lapra nem lehetetlen kihívás

2024.05.13 10:14
A burkolás OSB lapra nem lehetetlen kihívás

Vannak olyan esetek, amikor a megszokottól kicsit eltérő feladatok kivitelezésére kerül sor, ilyen például az burkolás OSB lapra. A csempe ragasztás esetében ez korántsem megszokott felületnek számít, de a kivételes faanyagok terjedésével egyre nagyobb lesz erre az igény. A könnyűszerkezetes elemek gyors beépíthetősége és nagy változatossága miatt, a szakemberek gyakran találjak magukat szemben olyan kihívásokkal, amikre addig nem igazán volt példa.

A burkolás OSB lapra minden esetben egy komplexebb folyamat, aminek alapját a tökéletes előkészítés adja. Házilag csak akkor próbálkozzon ezzel, ha tényleg van némi tapasztalata már ezen a területen. Most pedig nézzük meg, hogyan burkoljunk OSB lapra a sikeres kivitelezés érdekében!

Mi is az az OSB lap?

Mielőtt a burkolás lényegi részére kitérnénk, elengedhetetlen meghatároznunk, hogy mik is azok az OSB lapok, amik az alapfelületet fogják adni.

Az OSB vagyis Orientált Szállemez egy speciális típusú mérnöki faanyag. Úgy hozzák létre, hogy fát darabolnak fel kisebb részekre, majd különféle ragasztókkal és gyantákkal keverik, végül pedig nagy nyomáson préselik össze.

OSB lap

Az összetétel szerint nagyjából 95%-ban fáról, 5%-ban pedig ragasztókról és gyantáról van szó. Ennek megfelelően az OSB rendelkezik a fa elemek előnyeivel, de esetenként a hátrányaival is, amilyen például a nedvesség hatására való megduzzadás és a vízvesztés során való zsugorodás.

Sokféle típus létezik. Kapható standard, nedvességálló, extraerős kivitel egyaránt. A méretei általában 1220x2440 mm, a vastagság pedig 6-tól egészen 25 mm-ig terjedhet.

Burkolás OSB lapra – a legelső első lépések

A nagy táblás elemeket egyre inkább kedvelik az építőiparban, mert könnyű velük dolgozni. Gyorsan vághatók, falak, padlók, mennyezetek képezhetők ki belőlük.

Bár gyakran inkább melegburkolat kerül rájuk, de megvan a technológia, amivel az OSB lap burkolás csempével is történhet.

Mint minden ilyen esetben, a folyamat a felület tökéletes előkészítésével kezdődik. A fa hajlamos a mozgásra, ezért minden esetben nagyon stabilan kell rögzíteni. Több helyen legyen felcsavarozva és megfelelően kifeszítve.

Padlónál mindenképpen vastagabb típust szabad csak alkalmazni, hiszen nagyobb terhelést kap. A vékonyabb lapok esetében az a baj, hogy még fokozott kitámasztás esetén is hajlamosak meghajolni a rendszeres terhelés miatt, ez pedig könnyen a lapok elválását eredményezheti. Az OSB lapra járólap pedig csak akkor telepíthető, ha biztosan nem fog felválni, még a gyakori használat során sem.

A tapadóhíd OSB lapra kötelező elem

Mielőtt nekiesnénk a járólapok lerakásának, a felületet mindig fontos portalanítani és alapozni. A sérült részeket lehet glettel javítani, valamint víztaszító alapozásra is szükség lesz. Kaphatóak különböző kenhető, vízszigetelő készítmények, melyekkel az alapozás gyorsan elvégezhető.

A burkolás előtt még egy fontos teendőnk van, ez pedig a tapadóhíd OSB lapokra. Ez a speciális folyékony anyag megnöveli a felületek tapadását, ami kulcsfontosságú a tartósság szempontjából.

Ezzel a lépéssel sokat tehetünk annak érdekében, hogy a járólapok, illetve csempék biztosan a helyükön maradjanak, ne váljanak le a felületről.

Egyre több olyan speciális termék kapható a különféle márkák kínálatában, amik gyors felvitelt biztosítanak. Itt nincs más teendő, mint a gyártók utasításait betartva, direktben vagy némi hígítás után egy hengerrel felvinni az anyagot és várni néhány órát a száradással.

Ezután pedig jöhet a lényeg, a lapok burkolása.

Hogyan burkoljunk OSB lapra fal és padló esetében?

Amint a tapadóhíd elkészült, nincs más teendő, mint a csemperagasztó felhordása. Figyelem! Erre a célra csak és kizárólag S1-es (alakváltozásra képes, flexibilis) vagy az S2-es (nagy alakváltozásra képes) ragasztót szabad használni. Ezek a változatok ugyanis kiválóan viselik a terheléseket és a mozgásokat.

OSB lapra burkolás előkészítése

Falak esetében valamivel egyszerűbb a lapok burkolása, mert azokat nem éri plusz terhelés és csak a saját súlyából eredő mozgást kell elviselnie a szerkezetnek.

Az sem ritka, hogy nem direktben történik meg ide a csempézés, ekkor először gipszkartont fogatnak fel a felületre, mint száraz vakolat, majd erre helyezik fel a csempéket. A gipszkarton csempézése egy korábbi cikkünkben részletezve van.

Maga a burkolatok felrakásának folyamata teljesen megegyezik a megszokott eljárással. A járólapok felhelyezése esetén mindig nagyon stabil alapot kell teremteni, ami elejét veszi az esetleges mozgásoknak.

Megesik olykor, hogy félig beton, félig OSB lapokat (padlót) kell összehozni a burkolás alatt. Ekkor egy feszültségmentesítő lemezt vagy hálót érdemes fektetni a lapok alá, ami áthidalja az eltérő anyagok között fellépő esetleges mozgásokat, ezzel megakadályozva a repedéseket.

Amire még érdemes figyelni, hogy falaknál elég a felületet megkenni, míg padlónál a csempelapok hátuljára is mindig kerüljön ragasztó.

Milyen eszközökre lesz szükségünk a burkoláshoz?

Most már, hogy tudjuk, hogyan burkoljunk OSB lapra, már csak az a kérdés, milyen eszközökre lehet ehhez szükség?

A kiváló alapanyagok mellett, még mindenképpen megéri befektetni egy minőségi burkolatszintező rendszerbe. Ezzel gondoskodhat a felületek egyenletes helyzetének kiképzéséről és megtartásáról a munkálatok, illetve a csemperagasztó száradása során. A TLS-PRO nagy ékes lapszintező rendszer kitűnő választás erre a célra.

A szélek és padló-fal találkozásoknál mindenképpen a csempék vágására lesz szükség, amihez prémiumminőségű gyémánt vágótárcsákat használjon.

A különböző szerelvények helyének fúráshoz szintén találhat a kínálatunkban olyan professzionális terméket, mint a TLS MONSTER lézerhegesztett szegmenses gyémánt körkivágó, amivel száraz körülmények között is gyors eredményt érhet el.

Látható tehát, hogy a burkolás OSB lapra nem éppen egy egyszerű feladat, de kellő felkészültséggel, minőségi szerszámokkal és néhány egyszerű szabály betartásával az eredmény nem marad el.

 

Válogasson legnépszerűbb lapszintezőink közül!

Raktárkészlet: VAN
Egységár: 14 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
RRP: 4 490 Ft 

Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.

2 990 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
Egységár: 7,96 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
Egységár: 20 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
Egységár: 20 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 990 Ft
Egységár: 11,96 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
RRP: 5 490 Ft 

Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.

3 990 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
Egységár: 15 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
olcsobbat.hu simplepay_hu_v2