Blog

Csempe vágása hatékony eszközökkel – dolgozz úgy, mint egy profi

2022.01.11 11:01
Csempe vágása hatékony eszközökkel – dolgozz úgy, mint egy profi

A hidegburkolatok alkalmazásakor mindig komoly kérdéskörként merül fel a csempe vágása. Ez nem véletlen, ugyanis az elmúlt néhány évtizedben különösen sokféle termék született meg, amelyek mind másféle kezelési módot követelnek.

Kezdetben a szakembereknek csak a mázas kerámiákkal kellett megbirkózniuk, majd megjelentek a természetes anyagokból készülő, jóval keményebb és az átlagosnál vastagabb greslapok, ezekhez pedig már nem voltak ideálisak a hagyományos módszerek.

Szerencsére a technika fejlődése nem maradt el, mert ahogy újultak az építőanyagok, úgy a velük való munkához is megszülettek a kiváló felszerelések. Cikkünkben igyekszünk egy átfogó képet adni a csempevágás rejtelmeiről, főként az eszközökre nézve, ami néha egyszerűbb, máskor pedig bonyolultabb, de minden esetben leküzdhető kihívás.

A csempe vágás különféle eszközei

Első körben álljon itt egy kisebb összegzés, hogy pontosan milyen termékekkel lehet nekilátni a csempevágás feladatkörének. A legegyszerűbb erre a célra a hagyományos csempevágó, ami voltaképpen egy állvány vonalzóval ellátva, vágóéllel és a roppantáshoz szükséges tappanccsal.

Ezen kívül a leggyakrabban a csempe vágása flexel valósítható meg, kiváló vágótárcsák alkalmazásával. A greslapok esetében, a vízhűtéses gyémánttárcsával felszerelt vágóasztal hozza el a kívánt teljesítményt és hatékonyságot.

Nem mindennapi mód, de egy egyszerű üvegvágó is felhasználható a célra, valamint kézi csempevágó fűrész, dekopír készülék speciális fejjel és persze harapófogó vagy véső.

A gyorsaság és precizitás meghatározó tényező a csempe vágása esetén, tehát a legtöbbször azon eszközök kerülnek előtérbe, amelyekkel garantált a jó eredmény, már az első nekifutásra.

Miként történik a csempevágó használata?

csempevágó használata

Fontos megjegyezni, hogy a csempevágó használata általában akkor végezhető kellő hatékonysággal, ha sima, esetleg csak kisebb bordázattal rendelkező, főként mázas kerámialapokkal kell dolgozni. Az eleve nagyobb bordázatú csempe esetében ez a szerszám nem alkalmazható, valamint a vastag járólap vágása sem végezhető el megfelelően vele.

A szerkezet nagyon egyszerű, hiszen csak alá kell helyezni a burkolóelemet, majd egy határozott mozdulattal végighúzni rajta a csempevágó kereket, végül a tappanccsal azonnal megoldható a roppantás.

A nagyon vékony részeknél a tappancs nem alkalmazható, ilyekor a karcolás után egy fogóval történik a letörés. Egyenes és szögben történő vágásoknál a csempevágó használata kiváló eredményt nyújt.

Csempe lyuk vágás gyémánt fúrófejjel

Előbb-utóbb, a burkolás során a csempe íves vágása előtérbe kerül, amihez már általában gépesített eszközökre van szükség. Amikor egy egész burkolólap közepébe kell kör alakú lyukat képezni, akkor a legegyszerűbb módja ennek a flexre szerelhető gyémánt körkivágó használata, amilyen például a száraz és vizes körülmények között is alkalmazható TLS COBRA gyémántszemcsés lyukfúró.

A csempe kivágás lyukfúróval többféle átmérőben történhet, legyen szó csavarok, pakolások, menetes szárak, kábelek, lefolyók, konnektorok helyének kialakításáról.

Ha már a meglévő csővezetéket körbe kell dolgozni, akkor általában egy kettévágott csempével történik, aminek mindegyik oldala ívben lesz megformázva, majd pedig összeillesztve utólag. A csempe lyuk vágása egyéb módszerekkel nem nyújtja a kívánt hatékonyságot.

Csempevágás flex alkalmazásával

csempevágás flex segítségével

A csempe íves vágása egyértelműen a sarokcsiszolóra rögzített gyémánttárcsákkal végezhető el maximális precizitással. Erre a célra, kínálatunkban több egyedi terméktípus is fellelhető. A minőségi gyémántvágó élek nem csak profik számára kínálnak megoldást, kezdő szakemberek is ugyanolyan jó eredménnyel és könnyen tudnak vele dolgozni.

A felfogatás 22.23 mm furatmérettel direktben vagy M14 csatlakozóval oldható meg. A csempevágás flex alkalmazásával azért annyira népszerű, mert a készülék teljesen szabadon használható. Az akkumulátoros rendszereket még a vezetékek hossza sem korlátozza.

Legyen az teljesen egyenes vonalban történő szabás vagy a csempe íves vágása, de ilyenkor sem elhanyagolható a hűtés, amivel kitolható a vágóél élettartama.

Csempe vágása ultravékony gyémánttárcsákkal

Ha már a csempevágás sarokcsiszolóval lesz megvalósítva, akkor a speciális "X, K , S , V , A vagy W hálós" alakú szegmens gondoskodik róla, hogy a keletkezett hő- valamint a por elvezetésre kerüljön.

A 2 mm alatti vágóél vastagságnak hála, a forgácsképződés teljesen elmarad és jelentősen lerövidül a csempe vágásának ideje is. A mindkét oldalon megerősített gyűrűs maggal felvértezett tárcsa kimagasló hatékonyságot és stabil tartást garantál. A TLS K-PRO vágókorong a kemény kerámiákkal, márvánnyal, téglával ugyanúgy könnyedén elbánik.

Járólap vágása és csiszolása egy menetben

A járólap vágása után gyakran szükség van még a kialakult élek mielőbbi lecsiszolására. Ez megoldható külön erre a célra készült polírozófejekkel.

Bár sokszor egy fadarabra erősített dörzspapírral végzik el a szakik ezt a műveletet, ennél sokkal gyorsabb és hatékonyabb az eredetileg erre a célra gyártott gyémánt vágó- és csiszolótárcsák alkalmazása. Ezek a termékek ugyanis kifejezetten 2 az 1-ben feladatvégzésre születtek.

A TLS CYCLONE TURBO, illetve TLS PREDATOR a csempe íves vágása során nem hagyja cserben a felhasználót. Amint sikerült leszabni a kellő méretű burkolóelemet, azonnal megoldható a kialakult élek letompítása, néhány egyszerű mozdulattal. A költséghatékonyság tekintetében, egyértelműen megtérülő befektetés ezen gyémántszerszámok közül rendelni.

Greslap vágása

A hidegburkoló lapok között külön kategóriát érdemel a greslap, melynek vágása egyáltalán nem egyszerű feladat. A greslapok az egyik legkeményebb anyagok közé sorolhatóak, a legtöbb esetben még a gránittól és márványtól is keményebbek!

A hagyományos csempevágók képtelenek megbirkózni ezzel, így csak a speciális gyémántszerszámokra lehet támaszkodni, amilyen pl. a TLS CYCLONE TURBO is. A különösen mély vágások esetén ez a vágótárcsa jól bevethető. Legyen szó sarkok kiképzéséről, íves részek beillesztéséről, csővezetékek mentén a greslap vágása és csiszolása egyetlen menetben megoldható.

A pontos mérések és formák biztosítása érdekében, kifejezetten megéri sablont készíteni, például kartonpapír felhasználásával. Legyen az a greslap bármilyen, filc helyett érdemes a tubusos tollat használni a kijelölésre, ugyanis ez előbbinek a lemosása gyakran akadályokba ütközhet vagy a fugázásnál elszínezést okozhat.

Csendes üzem, magas élettartam vizes vágással

csempevágás vizesvágó géppel

A csempe vágása sarokcsiszolóval, valamint a vizesvágó géppel végezhető el a legegyszerűbben. A főként vizes körülmények között, a TLS SILENT lézerhegesztett gyémánt vágótárcsa vagy pedig a vékony gyémánttárcsák (amik 25.4 furatmérettel és d180 mm, d200 mm, d230 mm, d250 mm, d300 mm, d350 mm átmérővel rendelkeznek (mint például, TLS X-PRO , TLS K-PRO , stb. ) bevetése hozza el a kívánt eredményt.

A TLS SILENT vágótárcsánál a szendvicses szerkezetű magacél és a magas koncentrációjú ipari gyémántok teljesen sima vágást tesznek lehetővé. Az állandó hűtésnek, továbbá a speciális 3 PLY szegmensnek hála, jóval hosszabb lesz a termék élettartama.

A csempe vágása fokozott figyelmet kíván

Amint sikerült a célnak megfelelő eszközöket beszerezni, a csempe vágás házilag kezdetét veheti. A professzionális termékek gondoskodnak róla, hogy a lehető legjobb eredmény legyen a munka gyümölcse.

Ne feledje, hogy éles felszerelésekről van szó, amelyek jókora teljesítménnyel dolgoznak, ezért a csempe vágása veszélyes lehet! Az esetleges balesetek elkerülése érdekében, mindig használjon védőfelszerelést! Kesztyű, szemüveg, munkaruha és acélbetétes cipő egyaránt roppant előnyös. Törekedjen a biztonságra, valamint bízza magát a kiváló csempevágó eszközeinkre, mert garantáltan nem hagyják cserben!

olcsobbat.hu simplepay_hu_v2